Mellfelvarrás (mastopexia)

Az ideális emlő az alapjával a mellkasfalon fekvő kúp vagy félgömb alakú képlet, melynek legkiemelkedőbb pontja a bimbó. Oldalt nem haladja meg az elülső hónaljvonalat, belső határai egymástól 3-4 cm-re vannak. A bimbókon keresztül képzelt egyenes vonal, – az emlőtengely – fölött és alatt egyformán domború és egyenlően tömeges.

A nemi érés befejeződésekor az emlő megnagyobbodik és félgömb alakúvá válik, melyért a zsírréteg, a capsula adiposa az elsődleges felelős, mert a mirigy állomány, a parenchyma a terhesség alatt fejlődik ki, a tejelválasztáskor a legnagyobb, majd a szoptatás végétől visszafejlődik eredeti nagyságára. Ez élettani folyamat, de nem múlik el nyomtalanul, az emlő bőre kitágul, rajta a terhességi hegekhez hasonló pigmentszegény vonalak jelenhetnek meg. A rugalmas elemek megnyúlnak, ptotikussá válhat.

Természetesen szoptatás nélkül, sőt terhesség nélkül is felléphet ez a jelenség nagyfokú testsúlycsökkenést követően, vagy csupán az életkor előrehaladtával. Lógó emlő fejlődési rendellenességként is előfordulhat.

A megnyúlás, lógás mértéke különböző lehet, melyek a műtéti megoldást is meghatározzák.

Mindezekből következik a műtét lényege: a fölösleges bőr eltávolítása, az emlőállomány eredeti helyére való visszahelyezése és helyben tartása belső öltésekkel és a bőr megfeszítésével.

Az emlők megereszkedését, lógását megszüntető műtétet a köznyelv mellfelvarrásnak nevezi. A megereszkedett emlő helyreállítására számtalan módszer kínálkozik, melyet az emlőformája, mérete és az állomány tapintata alapján döntünk el.

A hagyományos emlőplasztika végzésekor a körkörös és függőleges metszésvonalon túl az alsó áthajlási redőben harántirányú, ív alakú metszésvonal is szükséges.

Vertikális emlőplasztika a bimbóudvar körüli és egy alsó függőleges metszést igényel a bimbó magasabbra helyezéséhez, az állomány függesztéséhez és az emlő tömörítéséhez.

Az úgynevezett cirkuláris mellfelvarrás a bimbóudvar körüli metszésből történik, így tömörítjük az állományt és helyezzük a bimbóudvart megfelelő magasságba.

A műtét végezhető helyi érzéstelenítésben is kisebb emlő estén, de leggyakrabban altatásban történik. 

Műtét során előzetes kijelölés után a bőrfelesleget eltávolítjuk, majd az emlőállományt kúposítva, tömörítve új formát adunk a mellnek, a kívánt magasságban. A mellbimbó és a bimbóudvar is a kívánt magasságba kerül, a műtét közben előzetes megbeszélés alapján a bimbóudvar kisebbítése is elvégezhető. A metszéseket a bőr alatti szövetbe és a bőr alsó rétegében vezetett tovafutó varratokkal zárjuk, melyeket később teljesen eltávolítunk. A műtét végén tapaszokkal rögzítjük a melleket, hogy súlyuknál fogva ne húzzák, feszítsék a varratokat, mert ez a hegesedést rossz irányban befolyásolná.

A műtétidőtartama 1,5- 2 óra. Kórházi tartózkodás átlagosan 1-3 nap.

A varratokat 7-14 nap múlva távolítjuk el.

Melltartó viselése legalább 6 hétig javasolt a sebvonalak tehermentesítése céljából, éjjel – nappal, később már csak nappal. Óvatos fizikai terhelés, mindennemű sportolás 6 hétig tilos. Ez alatt napozás, szolárium is kerülendő a hegvonal hyperpigmentálódásának elkerülése miatt. Varratszedést követően a hegvonalak kezelése javasolt kenőcs, vagy szilikon tapasz használatával, illetve laseres kezelés, hogy a hegek minél finomabbak, láthatatlanabbak, esztétikailag elfogadhatóak legyenek.